Mary Shelley: Frankenstein
Mary Shelley
Mary Shelley, leánykori nevén: Mary Wollstonecraft Godwin Londonban született 1797. augusztus 30-án, és ott halt meg 1851. február 1-jén. A két évszám rövid, ám kalandos életet zár közre, amely 1814-ben vett éles fordulatot, amikor a gyermeklány megismerkedett az apjához bejáratos Shelley-vel. A kiátkozott költő a kontinensre szöktette a lányt, 1816-ban összeházasodtak, s még abban az évben Svájcban megismerkedtek Byronnal. A három lázadó kalandos éveket töltött együtt.
A Frankenstein vagy a modern Prométheusz 1818-ban született, s voltaképpen egy költői verseny eredménye. Gótikus kísértetregények mintájára készült. Byron javaslatára mindhárman írtak egyet, s ez az egy bizonyult maradandónak. Az írónőnek ezt az egy művét fordították le magyarra (fordította Göncz Árpád, 1977.). Egyéb munkái közül Az utolsó ember (1826) érdemel figyelmet, amely az emberiség pusztulásának apokaliptikus víziója. Élete utolsó éveiben Mary Shelley férje hagyatékát gondozta.
Félreértések és tévedések kísérik ezt az irodalmi játékként született, ám maradandónak bizonyuló irodalmi alkotást. A majd kétszáz éves alapötletből gyártott filmekből végképp kimarad a könyv mára újból időszerű filozofikus mondanivalója.
A könyv keletkezése
A Frankenstein, avagy a modern Prométheusz (1814) egy alig tizenhét éves fiatal nő műve. A zseniális Mary Shelley, a nagy romantikus költő, Percy B. Shelley élettársa rendkívüli személyiség volt. Apja, William Godwin megbotránkoztatta Angliát A politikai igazság vizsgálata (1793) című anarchista szellemű könyvével, amelyet az angol utópiák közé sorolhatunk. Godwin az „angol jakobinusok” vezéralakja volt, s a párizsi forradalmi hullám hatására felvázolta egy osztály nélküli társadalom délibábját. Feleslegesnek ítélte az államhatalmi szerveket, az állandó hadsereget, sőt a házasság intézményét is. Élettársát, az első angol feministát, Mary Wollstonecraftot gyermekágyi láz döntötte sírba lányuk, Mary születésekor, 1797-ben.
Az apa, feladva elveit, feleségül vett egy özvegyasszonyt, akinek lánya, Claire együtt nevelkedett Maryvel. A kislány nemcsak szép volt, hanem művelt is, a divatos rémregények mellett komoly szerzőket is olvasott. Milton, a klasszikus angol költő verseit és Locke filozófiáját tanulmányozta, s jól ismerte a francia felvilágosodás úttörőinek írásait is. Shelley (Godwin híve és tanítványa) megszöktette a tizenhat éves lányt, majd Mary és Claire társaságában a kontinensre utaztak. 1816-ban Svájcban csatlakoztak a száműzetésbe vonult Lord Byronhoz. Az esős, zord nyáridőben a lányok éjjelente megbűvölten hallgatták a két költő hajnalig tartó fejtegetéseit a Jupiter ellen lázadó Prométheuszról (Shelleyt ateizmusa miatt zárták ki Oxfordból). Ezért lett végül a Frankenstein alcíme A modern Prométheusz; a Teremtés művét ő orozta el az égiektől.
Gonosz születik
Mary Shelley műve egyszerre naiv és zseniális. A könyv főszereplője nem mágus vagy varázsló, hanem egy ifjú természetbúvár, Victor Frankenstein. Az általa teremtett lény sem kísértet vagy gonosz szellem, hanem hús-vér ember, alkotója emberi testrészekből állítja össze ingolstadti titkos laboratóriumában.
Az eredmény irtózatos: Frankenstein teremtménye két és fél méteres óriás, a bőrén átütnek az erek, arca is rémületes. Elektrosokkal, az élet szikrájával lehel lelket belé, majd műszereit magával cipelve elmenekül rettentő művétől. Sorsára hagyja a lényt, de nem holmi édenkertben, hanem egy vérrel mocskolt, koszos kamrában.
A szörnyet Mary monstrumnak, gonosz szellemnek, ördögnek nevezi, holott kezdetben nem az. Akár a látóvá lett, születésétől vak ember, a lény is fokozatosan kezdi érzékelni a külvilágot. Meg kell tapintania a tárgyakat, hogy meggyőződjék lényegükről; nem érti, hogy az esti égbolton mi lehet az a nagy fénylő test (a hold), nappal pedig a hőt sugárzó másik korong (a nap).
A magány ördögi hatása
Szenved a magánytól, hiszen mindenki menekül előle. Amikor később önerőből megtanul írni-olvasni, így panaszkodik: „Jóindulat élt bennem, jó voltam... Még a sátánnak is vannak társai, az ördögök...” Látja az emberek rémületét, érzékeli gyűlöletüket, s maga is ördögien gonosszá válik. Rá kell döbbennünk, hogy az igazi ördög Frankenstein, a lény teremtője és királya, akitől a rémalak a szeretetet várja. De a két ördög között ekkorra már gyűlölet feszül.
„Bildungsroman, 1816”
A horrorfilmekben elsikkad az, amit németül Bildungsromannak neveznek, olyan regénynek, amely a hős fejlődésében a művelődés hatását hangsúlyozza. A modern Prométheusz legnaivabb, mégis legfontosabb fejezeteiben a „szörny” röviden elbeszéli alkotójának, hogyan fejlődött azzá, aki lett. Hideg télidőben, egy névtelen német falucska szélén menedékre lel egy házikó melletti csűrben. Titkon meglesi az ott élő három ember mindennapjait: egy vak öregúrét, egy szomorú fiatalemberét és egy szép lányét. A lény előbb csak egyes szavakat és szófoszlányokat ért meg társalgásukból (később kiderül, hogy franciául beszélnek). Az első szavai: apa, Felix, Agatha, fát hozni, munka és így tovább. Látja, hogy írnak-olvasnak, de nem érti e tevékenység lényegét. Rajongásig megszereti őket, és titkon tűzifát gyűjt nekik mint ismeretlen jótevő. Aztán el-elcseni könyveiket, s – bármennyire hihetetlen – lassacskán megérti tartalmukat. Elolvassa Milton Elveszett paradicsom című költeményét, Goethe népszerű Wertherét és Volney világtörténelmének köteteit. Aztán felbukkan Felix szerelmese, a szép török leány, Sadie. A fiú a francia nyelvre tanítja kedvesét, s a csűrben hallgatózó óriás egyre pallérozottabb lesz. Megtudja, hogy emberemlékezet óta vannak államok, háborúk, de vannak nemes cselekedetek is. Maga is művelt stílusban beszél.
A fordulat
nie, hiszen őt nem rémítheti meg rútságával. A fiatalok távollétében melegséget, védelmet kereső vándorként kopogtat be az öregúr ajtaján, s a száműzött vak nemesúr, De Lacey térdét átölelve kéri a derék ember segítségét. A házba betoppanó nők sikoltozva menekülnek, Felix pedig ütlegelni kezdi.
A lény tudja, hol találhat még oltalmazóra, a rongyos köpeny zsebében ugyanis megtalálja Frankenstein naplóját, amelyből fény derül születésének „undorító körülményeire” és saját „elátkozott származására”. Ismeri alkotója nevét, azt is tudja, hogy egy Genf nevű városban találhatja meg. Hófödte hegyek között, jégmezőkön jár a svájci vadonban, mert a külseje miatt rejtőzködnie kell. Mégis újabb bántódás éri. Látja, hogy egy kislány a gyors sodrású patakba esik, önfeláldozóan utánaveti magát, s megmenti a gyermek életét. Ám az apa, egy „monstrum” karjában látva a lányát, puskájával súlyosan megsebesíti.
A teremtmény sokáig szenved sebesülten, s elátkozza az emberiséget és teremtőjét. Újabb tragédia: találkozik egy elkóborolt kisfiúval, véletlenül éppen Frankenstein öccse az. A gyerek ocsmány ördögnek nevezi, és sikoltozva hívja kísérőjét, Frankenstein szép mostohatestvérének, Elizabethnek a barátnőjét. Amikor a magányos óriás megpróbálja elhallgattatni, véletlenül megfojtja a gyermeket. Egyedül a hazatérő alkotó tudja, ki lehet a gyilkos, de nem szól róla, az ártatlan nevelőnőt perbe fogják, elítélik, majd kivégzik.
A teremtő felelőssége
Emberteremtés és bioetika
Mary Shelley, a tizenhét éves aszszonyka műve a modern science fiction egyik őse, mondanivalója végső soron morális. A rémtörténet mélyén felvetődik a kérdés: mindenható-e a tudomány, etikus-e beavatkozni az isteni teremtésbe? Vagy mai megközelítésből: szabad-e kockát vetni az evolúció véletlenének játékszabályaival? Vannak-e határai a tudományos megismerésnek? Szabad-e a tudósnak átlépnie egy bizonyos határt? Nem fordulnak-e az ember ellen elméjének zseniális alkotásai? Mary Shelley rémtörténete, talán félig öntudatlanul, megfogalmazza a modern bioetika alapgondolatát.
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.